A Székelyudvarhelyi Székely Dalegylet Férfikórusa a város legrégibb dalárdálya. Minden időben énekeltek és jelen volt a dal szeretete Székelyudvarhelyen. A város népe évszázados dalműveltségét örzi. Ma a kórus ott van a többi felnőtt és ifjúsági kórussal az erdélyi magyar karéneklés élvonalában.  Az általános történelmi légkör  (kiegyezés) teremtette meg a lehetőségét a Sz. D. létrejöttének 1868 tavaszán. 1873-ban már az első 42 dalárda között jegyezték. 1874-ben a kolozsvári dalosünnepélyen  a kórust besorolták a közös éneklésbe, ahol Erkel Ferenc vezényelte Petőfi – Hubert Csatadal-át. Ebben az évben vettek részt a budapesti dalversenyen is. 1892-ben megnyerték a Nemzeti Zenede ezüst-arany babérkoszorúját. 1894-ben az Adria-tenger partján, Fiunéban (a mai Rijeka) 32 versenyző kórus közül nyerték meg az I. díjat. 1912-ben a budapesti Dalverseny ezüst serlegét hozták haza.

Az I. világháború alatt hallgattak a múzsák, hallgatott a kórus is. Már 1925-ben Marosvásárhelyről ezüst serleggel tértek haza. 1928-ban Segesváron dicséretben részesítették az együttest. 1935-ben ezüst koszorúval díjazták teljesítményüket. Ezekben az években alakult meg a kórus védőszárnyai alatt a fúvószenekar, a színjátszó-csoport. Méltán ünnepelték meg a 70. évfordulót.  Az emlék-könyvet  a mai nap is őrizzük. A II. világháború alatt ismét hallgatott a kórus. A háború után, habár az egyleteket polgári társaságokat megszüntették, javaikat elvették, államosították, mégis más terek között, de megtalálták az útját a nemzettudat, a nyelv, az örökség, a szokások, az énekeink megtartásának. A 40-50 év alatt felhasználták a műkedvelőket a kollektivizálásban, az ateista egyházellenes és népellenes kampányban, propagandában. Ez végül a 80-as években a" Megéneklünk Románia" országot átfogó, minden kulturális ágazatot felölelő és megmozgató fesztiválja lett.  Ezekről több ízben tért vissza a Sz. D. győztesen( Nagybánya, Kolozsvár, Marosvásárhely). Jelenleg 32 - 35 tagja van, többségében idős férfiak. Székhelye a Művelődési Ház, próbáit is itt tartja hetente kétszer ( hétfő és szerda este 7-től).

Karvezetője: Kovács László.
A Székely Dalegylet férfikórus  tevékenysége szerves része Székelyudvarhely város és a környék, a Székelyföld művelődési életének, valamint Erdély magyar kórusmozgalmának.