A székelyudvarhelyi férfikórusnak nagyobb múltja van, mint azt az átlagolvasó gondolná. 1868-ban Baczkamadarasi Kiss Gergely, a Református Kollégium professzora kezdeményezésére alakult meg az első egyesület, amely összefogta városunkban a dalolni vágyókat. A siker nem váratott sokáig magára. A kórus 1892-ben nyerte meg a budapesti Zenede, az országos kórusverseny nagydíját, majd 1894-ben Fiuméből hozták el az ezüst babérkoszorút. A Székely Dalegylet tagjai és a város maga is csak büszke lehet a nagy múltra, annál is inkább, mivel a férfikórus napjainkban is kiváló minősítéseket kap. 2005-ben a Seprődi János Kórusszövetség Tanácsának bírálóbizottsága aranykoszorús hangversenykórussá minősítette, majd 2007-ben a Magyar Művészetért Alapítvány kuratóriuma Kodály-díjjal tüntette ki a férfikórust.
A legdicséretesebb azonban az – és nem tudom, hogy ezért ki és milyen díjat tudna adni a Székely Dalegyletnek –, hogy meg tudott maradni az elmúlt szinte másfél évszázadban. Túlélt három politikai rendszert. Átvészelte az 1949-es évet, amikor nevétől és tulajdonaitól is megfosztották, és átélte azokat az éveket is, amikor a hatalmi nyomás és a cenzúra miatt évfordulóit a szó szoros értelmében csak családi körben tarthatta meg.


Asztalos Attila
Udvarhelyi Híradó